Tarlórépa: a gyorsan növő, sokoldalú gyökérzöldség
A tarlórépa (Brassica rapa rapifera) egy gyorsan növő gyökérzöldség, amely korábban sokkal népszerűbb volt a házikertekben. Vannak kifejezetten takarmányozási célra termesztett, és emberek számára szelektált étkezési célú fajtái is. Íze enyhén csípős, de édeskésebb, mint a sárgarépa, és textúrája ropogós. A tarlórépa hidegtűrő növény, így már kora tavasszal, március végétől április elejéig vethető. A nyári melegre érzékeny, ekkor a gyökér íze kesernyésebbé válhat, és felmagzásra hajlamosabb. Későbbi vetésére, nyár végén is van lehetőség, ekkor ősszel szedhetjük fel a gyökereit. Nyár közepén főleg a levele miatt érdemes termeszteni. Kedveli a tápanyagdús, jó vízáteresztő képességű, középkötött talajokat.
Fontos a vetés előtti alapos talajelőkészítés és a gyommentesítés. A magokat 20-30 cm sortávolságra, és 2-3 cm mélyre vessük. A kelés után ritkítsuk meg a növényeket 10-15 cm tőtávolságra. Rendszeres, de mérsékelt öntözést igényel, különösen száraz időszakban. A tarlórépa viszonylag gyorsan, 60-80 nap alatt éri el a betakarítható méretet. Akkor szedjük ki, amikor a gyökerek még zsengék, körülbelül 5-8 cm átmérőjűek. A levelei is ehetőek, spenóthoz hasonlóan elkészíthetők.
A tarlórépa rendkívül sokoldalúan felhasználható, ezért is nehéz elképzelni miért kopott ki a köztudatból. Nyersen is ehető, reszelve salátákba, vagy vékony szeletekre vágva mártogatóssal. Burgonyához hasonlóan főzve, pürének, vagy levesekbe, ragukba is alkalmas hozzávaló. Olajban sütve vagy vajon párolva, fűszerekkel ízesítve finom köret. Káposztához hasonlóan savanyítva télen is élvezhetjük különleges ízét. Levelei pedig a spenóthoz hasonlóan párolva, vagy főzeléknek is elkészíthetők.
Pasztinák: az édes-diós ízű gyökérzöldség
A pasztinák (Pastinaca sativa) egy édeskésebb, diósabb ízű, krémszínű gyökérzöldség, amely kinézetre a sárgarépára emlékeztet, de hosszabb és vastagabb annál. A középkori Európában a burgonya bevezetése előtt az egyik legfontosabb alapélelmiszer volt. Ma már a piacokon is ritkán találkozhatunk vele, üzemi méretekben még termesztik, mert a levesporok egyik alapanyaga. A pasztinák magjai viszonylag lassan csíráznak, és a fiatal növények érzékenyek a fagyra. Ezért általában kora tavasszal, áprilisban vetik, amikor már elmúltak a fagyok. Későbbi vetésre is van lehetőség, a tenyészidejét úgy kiszámolva, hogy ősz végére megnőjenek a gyökerek, melyek az első fagyok után válnak igazán édes ízűvé. Aki ezt nem szereti, a fagyok előtt is felszedheti, így más ízt ad a tarlórépa. Mélyrétegű, laza, jó vízáteresztő képességű, tápanyagdús talajt igényel. A köves, tömör talajon elágazó, deformált gyökereket nevel. A magokat 1-2 cm mélyre és 30-40 centiméter sortávolságra kell vetni. A kelés után ritkítsuk a növényeket körülbelül 10-15 centiméter tőtávolságra. A magok lassan kelnek (ez akár 3-4 hétig is eltarthat), ezt meggyorsítandó érdemes lehet vetés előtt langyos vízbe áztatni néhány órára a magokat, ezzel gyorsítva a kelés folyamatát.
Rendszeres öntözést igényel, különösen a gyökérfejlődés időszakában. Fontos a gyommentesítés és a talaj lazán tartása, tehát a tövek körül ne sétáljunk mert az is tömöríti a talajt, ami nem kedvez a karógyökér kifejlődésének. A pasztinák tenyészideje hosszabb, általában 90-120 nap, de az igazi ízét az első fagyok után nyeri el. Ezért gyakran hagyják a földben télen, és csak tavasszal, a fagyok elmúltával (vagy télen fagymentes napokon) a konyhai igényeknek megfelelőek szedik fel.
A pasztinák édes, diós íze remekül illik számos ételhez. A sütés az egyik legnépszerűbb elkészítési módja, olívaolajjal, rozmaringgal, kakukkfűvel meglocsolva, a sütőben karamellizálódva kiváló köret. A burgonyapüréhez hasonlóan főzve, törve is elkészíthető, de édesebb, aromásabb, mint a burgonya, akár azzal keverhető is. Krémes, édeskés íze gazdagítja a krémleveseket, de zsenge pasztinákokat párolva is fogyaszthatunk. Más gyökérzöldségekkel (sárgarépa, burgonya) együtt sütve elkészítve, remek egytálétel. A tarlórépa és a pasztinák termesztése nem bonyolult, különböző fejlődési fázisaikban, még teljes kifejlődésük előtt is szedhetők, felhasználhatok, ezért érdemes lenne ennek a két zöldségfajnak újra a kiskertek növényeivé válnia.
Vannak más, majdnem elfeledett zöldségnövényeik is
A csicsóka Észak-Amerikából származik, a 17. században került Európába. Régebben sok helyen a burgonya helyettesítőjeként is fogyasztották, különösen nehéz időkben, mivel rendkívül igénytelen és szinte kiirthatatlan. Gumója inulint tartalmaz, ezért cukorbetegek számára is kedvező. Bár egészséges tulajdonságai miatt ma is javasolják, a tömeges termesztése és fogyasztása megszűnőben van. A kerti laboda, vagy spenótfa korábban elterjedt saláta- és főzeléknövény volt, különösen a régebbi időkben, amikor még a kertekben termesztették a mindennapi élelem nagy részét. Ma már ritkán látni, és sokan nem is ismerik. A téli sarjadékhagyma is eltűnőben van, ez egy évelő hagyma, a vöröshagyma beltartalmi értékeivel rendelkezik, de leginkább zöldhagymaként fogyasztják. Küllemre a póréhagymára hasonlít, és folyamatosan hozza új sarjait. A fagyok beálltával is zöld marad a lombja. Korábban sok házikertben megtalálható volt, ma már kevésbé jellemző.
Miért csökken némely zöldség jelentősége?
Egyik ok az új növények megjelenése. Például a burgonya, paradicsom és paprika elterjedése forradalmasította a konyhát, és ezek a növények sok korábbi alapzöldséget háttérbe szorítottak. Néhány régebbi faj és fajta termesztése időigényesebb, vagy nem alkalmas a nagyüzemi termelésre, ami a modern mezőgazdaságban hátránynak számít. Az étrend is megváltozott, és a gyors, könnyen elkészíthető ételek kerültek előtérbe, melyekhez a megszokott, széles körben elérhető zöldségeket használják.
A modern nemesítés sok olyan hibrid fajtát hozott létre, amelyek nagyobb hozamúak, ellenállóbbak a betegségekkel szemben, és egységesebb termést biztosítanak, kiszorítva ezzel a régebbi, tájfajta jelleget mutató növényeket. Bár ezek a zöldségek ma már alig találhatók meg a kiskertekben, nem úgy mint régen, mégis megérné újra felfedezni az értékeiket, mind az egészséges táplálkozás, mind a gasztronómiai sokszínűségük kapcsán.
